Egy gramm kokain kikristályosodása.

Egy gramm kokain kikristályosodása.

Korábban beszámoltam már Nektek az 50 x 50 projectről, amely egy stencil képekből készült utcai kiállítás elnevezése. Március 12-én szombaton nyílt meg a Móricz Zsigmond körtéren és a Fehérvári út irányából érkező villamos megálló vonalán felállított OSB falon tekinthetők meg az alkotások. Most pedig annak örülhetünk, hogy alig két hét leforgása után megérkezett az 50 x 50 kisfilm! Íme!
4 és fél éve indult a Mindennapi Betevő, és több ezer bejegyzés posztolása után idén egy eklektikus bulival szeretnék ünnepelni a tavaszt.
Az est folyamán a hip-hoptól az elektrón át a reggae-ig minden hallható lesz, kellemesen kiegészítve egymást.
Hiszen a Mindennapi Betevő is ilyen. Egy kis street, egy kis reklám, egy kis divat és művészet. Az estét Slanki kezdi, majd Mentalien és Markov zúzza az ütemeket, IAN bekapcsolódik az eklektikába és máris Mira nyomja a kemény ütemeket, amit Áfonya zenéje csillapít egészen kifulladásig.
És hogy a design vonalat is erősítsük, a buli elején ritka Skullcandy fülesek lesznek kiállítva.
Időpont: 2011. április 9. 21:00
Helyszín: U26 (Eiffel tér, Nyugati)
Csatlakozz: Facebook event


Pose, Risk, Ewok és Sever - a Known Gallery tagjai - festenek az Ironlak támogatásával a Soundset nevű fesztiválon Minneapolisban.