Két elhalasztott megnyitó után végül tegnap megtudtuk, nem lesz Banksy kiállítás Budapesten a Mélycsarnokban, a Műcsarnok projektgalériájában. Helyette egy, az Exit Through the Gift Shop című film köré épülő tárlattal találkozhatunk, amelyen magyar street art művészek reagálnak új alkotásaikkal Banksy művészetére. A Fidelio felkereste Készman József kurátor urat, aki úgy nyilatkozott, hogy az ügy hátterében kommunikációs félreértések sorozata áll. Szó sem volt eredeti Banksy alkotásokról, de Készman József mégis az utolsó pillanatig küzdött azért, hogy eredeti Banksy alkotásokat gyűjtsön össze galériáktól vagy gyűjtőktől; sajnos sikertelenül. No, de ennyi elég is a tényekből, jöjjön egy igazán remek hír Banksy-vel kapcsolatban!
A GABO Kiadó jóvoltából végre magyar nyelven is megvásárolható Banksy Wall and Piece című művészeti albuma, A fal adja a másikat alcímmel! A 240 oldalas könyvben temérdek kiváló fotón kísérhetjük végig Banksy munkáit, melyek között bőven akad olvasni való is, hiszen maga Banksy mesél a kezdetekről, a művészetéről és az életéről. Az albumot itt tudjátok megvásárolni
Ezúton is szeretnék gratulálni a GABO Kiadónak a remek kezdeményezéshez és a megvalósításhoz, valamint Simon Bencének a fordításért! A dolog iróniája, hogy a Kiadó a könyv megjelenését szintén a Banksy kiállítás megnyitójára időzítette.
Épp ezért hiszem, hogy nagyon sokan örömüket lelik majd ebben a színvonalas albumban és talán képes kárpótolni mindazon csalódott Banksy rajongókat is, akik idehaza mégsem láthatnak eredeti munkákat a világ egyik legfelkapottabb utcaművészétől.