Gondolkozom, mit is írhatnék a következő videóról, valamint magáról a projektről, amelyet City Chords néven indított útjára néhány lelkes, fiatal zenész. Az az igazság, hogy teljesen a klip hatása alá kerültem, ezért most nem jut eszembe semmi találó, csak azt tudom, hogy nagyon-nagyon tetszik, amit az imént láttam és hallottam. A srácok egy igazán kúl és eredeti ötlet megvalósításába fogtak, amelynek csodálatos hangulata és energiája van.
Szerencsére Regős Ábel, a City Chords egyik alapító tagja néhány mondatban elmesélte, hogyan született az ötlet és mi a csapat célkitűzése a projekttel.
Regős Ábel - Ami fontos, hogy nem zenekar vagyunk és nem egy videós csapat. Inkább egy társaság, akik egyformán szeretik az épületeket, a zenét, a videózást és az életet. Sokszor, amikor a hangszereink nálunk voltak és ahol épp a városban voltunk ott elkezdtünk zenélni. Ebből jött az ötlet és az elhatározás, hogy mindezt rögzítsük és olyan videót készítsünk, amely realista stílusban dokumentálja a különleges akusztikával rendelkező helyeket és épületeket Budapesten. A városról szóljon és a saját generációnkról beszéljen. Terveink szerint 12 részből fog állni a City Chords projekt.