Talán kezdeném azzal a remek hírrel, hogy a Színes Város Mozgalom a Pillangóhatás Pedagógiai Program keretén belül még ez év elején országos pályázatot írt ki, melynek célja az ország lepukkant területeinek megszépítése és a környezet szebbé tétele, ám mindezt iskolák és oktatási intézmények diákjaival közösen végezve, ezáltal erősítve bennük a közösségi összefogást és a csapatmunkát.
Zircen épp a napokban készült el egy futballpálya mögötti fal kifestése, amelynek ünnepélyes átadására előző hétvégén került sor, majd ezt követően pécsi és budapesti falak fognak megszépülni.
E nagyszerű hírek hallatán és a zirci átadó kapcsán úgy gondoltam felkeresem a Színes Város csapatát egy interjú miatt, ám közben azt is megtudtam tőlük, hogy egy tehetséges fiatal művésznő személyében új taggal bővültek. László Erzsébet aka Chihiro Streetcat 1987. november 26-án született Sepsiszentgyörgyön. Kiskora óta rajzol, jelenleg grafikus, sok-sok kiállítással és díjjal a háta mögött, és egy teljesen új szemléletet hozott a Színes Város Mozgalom számára.
Úgy véltem izgalmasabb, ha vele beszélgetek, mert a Színes Város ez évi projektjei mellett az ő személyes pályájáról és szót ejthetünk.
Mióta foglalkozol grafikával, mikor és hogy indult a pályafutásod?
Már az óvodában tudatosult bennem, hogy a legfontosabb dolog az életemben a rajz. 13 évesen beiratkoztam képzőművészeti suliba, ahol leérettségiztem, majd a Temesvári Képzőművészeti Egyetemen végeztem tradicionális grafika szakon. Utcai festések után figyeltek fel rám az emberek és különböző meghívásokat kaptam versenyekre, workshopokra, kiállításokra. Első díjamat hét éves koromban nyertem a Kézdivásárhely városnapok rajz versenyén.
Személyedben új taggal bővült a Színes Város, amely véleményem szerint azért is klassz, mert kiderült, hogy a csapat abszolút nyitott a tehetséges alkotóművészek felé. Gondolom örülsz a lehetőségnek. Milyen együtt dolgozni velük?
Természetesen nagyon örülök a Színes Városnak, jó érzés hasonló beállítottságú, nyitott emberekkel együtt dolgozni. Fontos, hogy csak olyan dolgokat vállalok el, amiket szeretek csinálni, szóval ez nekem ideális. Boldog vagyok, hogy az ország legnagyobb köztérszínesítő csoportjához tartozhatok.
Folytatás a hajtás után!